Valós jogok egy virtuális világban

Ingyenes konzultációs csoport válságkezelési kérdésekről / 04.28-i összefoglaló

2020. május 25. - KLART

A. Vállalatfinanszírozás (támogatások, kedvezményes hitelek)

A.1 munkahelyvédelmi bértámogatás

Munkavállaló és munkáltató közös kérelme, amely a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz nyújtandó be. (A kérelem újra elérhető, de még a régi rendelet szerinti kérdések vannak benne. https://nfsz.munka.hu/ honlapon) Javasolt egy külön nyilatkozatot mellékelni a már nem hatályos kérdésekre adott válasz tekintetében.

Korrekció a múlt heti összefoglalóval kapcsolatban:

  • Továbbra is be kell mutatni, hogy a csökkentett foglalkoztatás indoka a veszélyhelyzettel közvetlen és szoros összefüggésben áll és a munkavállalók megtartása nemzetgazdasági érdek. (check-boxban kell jelezni a kérelemben, igazolni nem kell)
  • Támogatás mértéke: a nettó alapbér kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka. A maximálisan figyelembe vehető nettó alapbér a kérelem benyújtásakor nettó kötelező legkisebb munkabér kétszeresét. Így a maximum csökkentés mellett a minimálbér kétszeresét figyelembe véve (214 ezer forint), a bérből kieső 75%-os rész (160 ezer forint) 70%-nyi állami támogatása 112 ezer forint.

A.2  HIPA versenyképesség növelő támogatás

Nincs újdonság

A.3  Munkahelymegtartó hitel

  • 0,1 százalékos kamattal,
  • 9 havi bérre,
  • 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitel.

Részletek még mindig nem ismertek

A.4  NHP HAJRÁ

Aktuális banki honlapok alapján:

  • OTP is megjelent, 1,5 % fix éves kamat, de 1 % kezelési költség
  • K&H, Takarékbank, Budapest Bank, Gránit, MKB 2,5 % fix
  • CIB, Raiffeisen még nem jött ki a termékekkel

Érdemes tárgyalni, mert az 1 éves kamattámogatás miatt az első évben nagy a bankok játéktere, valamint a biztosítékok területén is vannak különbségek.

A.5  MFB

Nincs új információ

A.6      EXIM

  • COVID érintettség kérdőív elkészült. Szükség esetén forduljon munkatársunkhoz.

 

B. Adókönnyítések

Nincs új információ, lsd. múlt heti összefoglaló

 

C. EGYÉB aktualitások

  • Munkahelyi gyerekfelügyelet, max. 5 gyerek. Nagyon kedvezményes foglalkoztatás, kizárólag a 4 %-os természetbeni egbizti járulékot, legfeljebb 7 710 Ft-ot kell megfizetni. szocho, egyéb nem (április, május, június)

 

D. Újraindulási ellenőrző lista

Egyéni munkajog

  • korábban megszüntetett, de visszavenni ígért munkavállalók foglalkoztatásának megtervezése;
  • munkaidőkeret egyoldalú bevezetésének mérlegelése, maximális keret kihasználása, munkaidőkeret szabályrendszer felállítása
  • tartós home office szabályzat kialakítása
  • nyári szabadságolás szabályozása, jelenleg munkáltatói jogkörben egyoldalúan
  • munkahelyi gyerekfelügyelet bevezetése
  • management szerződések felülvizsgálata, felelősségbiztosítás, időről időre felmentvény, felelősségkorlátozás bevezetése
  • kollektív szerződések vészhelyzet utáni időre újra-tárgyalása

Egészséges és biztonságos munkavégzéshez való jog

  • csökkentett létszám tervezése
  • tesztek, maszkok, kesztyűk alkalmazásának szabályozása
  • takarítási protokoll újragondolása, fertőtlenítési szabályok
  • üzemorvosi szerződések átalakítása, magán üzemorvosi szolgálatokkal kedvezményes tesztelési megállapodások
  • üzemorvossal és munkabiztonsági felelőssel munkahelyenként kockázatértékelés aktualizálása
  • munkába állás előtti kérdőívek, egészségügyi nyilatkozatok aktualizálása
  • biztonsági intézkedések intézkedése terv aktualizálása, pl.
    • ügyfeleknek nem kell belépniük az ügyféltérbe;
    • ügyfeles kollégákat plexilap választja el az ügyfeltől;
    • ügyintézés időtartamának rövidítése;
    • egyszer használatos eszközöket használata;
    • kapcsolati pont fertőtlenítése;
  • munkavállalók tájékoztató dokumentumok felülvizsgálata
  • belső meetingek lebonyolítási szabályrendszer (pl. maximális létszám egy teremben, távolság, napi rendszeresség maximalizálása)

Adatvédelem

  • munkavállalói adatvédelmi tájékoztatók aktualizálása
  • üzemorvossal kötött szerződésben külön a Covid19 tesztek eredményéről tájékoztatás szabályozása (eredményről kaphat tájékoztatást a munkáltató, kórtörténetről nme)
  • adatvédelmi nyilvántartás aktualizálása (jogalap pontosítása egészségügyi adatra vonatkozóan GDPR 9. cikk 2 b pontja, kiegészítő jogalap)
  • ügyfelek, látogatók tájékoztatója: cselekvési terv a fogadásra és tájékoztató rendelkezésre bocsátása,
  • beléptető személyzet tájékoztatása

Szállítói szerződések

  • szállítási határidők ellenőrzése, forecastok aktualizálása
  • vis maior klauzulák felülvizsgálata, COVID 19 vis maiorként való hivatkozás kizárása az új rendelésekre
  • szállítói ratingek felülvizsgálata megnövekedett csődkockázat miatt
  • előlegek és annak biztosítékai felülvizsgálata megnövekedett csődkockázat miatt, részteljesítések gyakorítása, megrendelőként tulajdonszerzés biztosítása a megrendelt árun
  • készletgazdálkodási politika felülvizsgálata

Vevői szerződések

  • vevői ratingek felülvizsgálata, 2019-es beszámolók bekérése
  • fizetőképességről gyakoribb igazolások kérése hosszabb fizetési határidők esetén
  • fizetési határidők és fizetési biztosítékok újratárgyalása
  • hitelbiztosítási szerződések aktualizálása, megkötése
  • tulajdonjog fenntartási klauzulák ellenőrzése

Vállalatfinanszírozás

  • napi és 3-6 hónapos fizetőképesség ellenőrző rendszer aktualizálása, hiánya esetén felállítása
  • hitelek, kölcsönök kiváltása támogatott kölcsönökkel
  • vissza nem térítendő támogatások ellenőrzése
  • vevői garanciaprogramban való részvétel mérlegelése (pl. MFB)

Termék- és szolgáltatás fejlesztés

  • ügyintézési folyamatok rövidítése, adminisztráció csökkentési intézkedések bevezetése
  • minősített elektronikus aláírások beszerzése távszerződéskötés érdekében
  • új online szolgáltatások bevezetése, online platformok alkalmazásának átgondolása, kiterjesztése szigorú adatvédelmi és adatbiztonsági kontroll mellett

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valosjogok.blog.hu/api/trackback/id/tr2015716064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása